2012. október 20., szombat

Vásároztunk a Rákosmenti Waldorf suliban!

Műhelyünk részt vett a Rákosmenti Waldorf Iskola bolhapiac vásárán. Nagy izgalommal vártuk ezt a napot, mert nagyon kíváncsiak voltunk, hogyan tudjuk majd a műhelyt beilleszteni a bolhapiac forgatagába. És jól sikerült! Ez a kis köszöntő várt minket:


 Az asztalunk nagyon színes és mozgalmas volt. Olyan portékák kerültek az asztalra, melyek a nyár végét idézik, illetve már őszi hangulatot hoznak. Az érdeklődők találhattak itt gesztenye gyapjú manót, szilva kisfiút, körte kislányt, szőlő gyapjú manót, csipke kislányt...




Mellettük csücsültek a manók, most gomba és sütőtök manó vásározott velünk.


Na és a manó babák sem maradhattak le, szintén sütőtök manó baba, titkos kistáskával, és gomba manó baba, kosárkájában egy szürke kisegérrel.


Na és azoknak akik nem tudnák, hogy az eddig látott "apróságok mire is jók!?"
Nos a gyapjúból készült manócskák a Waldorf évszak asztalok szerves részei, ezen kívül egy új tapasztalást nyújtanak  a gyermeki érzékelésnek, amit a gyapjú fogása ad.
A manók szintén az évszak asztalra tehetők, de ezen felül aprócska társai a kicsiknek. Elférve a kicsi zsebekben megkönnyítik az óvoda kezdés nehéz időszakát, főleg a legkisebbeknek.
A manó babák már a "nagy ovisok kísérői". Öltöztethetőek, apró kis tartozékaik vannak és szintén kikandikálhatnak a zsebecskékből. Azért is szántuk ezen termékeket óvodásoknak, mert az ő korosztályuk szereti az aprócska dolgokat, lévén még ők maguk is kicsik!


Az őszi asztal elmaradhatatlan kellékei az őszi zöldségfélék és gyümölcsök voltak, nemcsak mint portéka, hanem mint vásári asztaldísz is megállták a helyüket. Bár a szeptemberi iskola kezdésen már túl vagyunk, mi mégis színes őszi hangulatú tolltartókkal is készültünk. Ezeknek nagy sikere volt.


Műhelyünk kicsit előre gondolt és készültünk a náthás, influenzás időszakra színes zsebkendő tartókkal.
Ez műhelyünk őszi kollekciója.


Persze voltak hűtő mágnesek és ujjbábok is,


a finom torta és a fánkok sem maradhatott el. Ezen apróságok a baba szobák mindennapjait édesítik meg.

A vásárra jellemzően, műhelyünk mottója a "Kevesebbet, de minőségit!"érvényesült.
Alapvetően minden gyapjú filcből készült, és a visszajelzések alapján az árak ehhez képest nagyon korrektek voltak. Az elkövetkezőekben szeretnénk műhelyünkben a vásározást hagyománnyá tenni, így már az Adventi forgatagra készülünk, természetesen sok érdekes filc dologgal.
További szép napot!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése