Ajándék
Mint tudjátok vásározni voltunk és ezen a vásáron történt valami, ami mindkettőnket kicsit kifordított a bőrünkből, illetve nem is kifordított, hanem meglepett, és igazolta, hogy az emberek nem csak adni nem tudnak egymásnak, hanem azt sem tudják elfogadni, ha valakitől kapnak valamit, csak úgy EMBERSÉGBŐL! - mindezt a legjobb értelemben írom.
A következő történt. Megérkeztünk és nagyon szép fogadtatásban volt részünk, ez önmagában is jól indította a délelőttöt. Amikor elkezdtünk kipakolni, és még nem voltak beárazva a dolgaink már jöttek is a gyerkőckék és nézegették kinek mi tetszik. Valahogy a gyümölcsös gyapjú manók aratták a legnagyobb sikert náluk, biztosan azért, mert aprócskák, színesek és puhák. Volt egy piros ruhás csipke manólány, kezében két csipkebogyóval, akit szinte mindenki megsimogatott legalább egyszer.
Odajött egy kisfiú is a többiekkel és nagyon megtetszett neki ez a manócska. Odahívta az édesanyját, hogy neki az tetszik, de akkor még nem voltak kint az áraink, így nem tudtuk megmondani mennyi lesz. Körülbelül egy óra múlva ismét visszajött a kisfiú akkorra már megvolt az ára. Megfogta, simogatta a manót, amolyan "szerelem első látásra volt", megint odahívta anyát is, és abban egyeztek meg, hogy gyűjti a kisfiú a zsebpénzét a nap végéig, addigra biztosan összejön az ára. Telt az idő, aztán visszajött egyedül az anyukája, mert hát szép, szép ez a manó, de hát valljuk be őszintén, hogy mire is lehet ezt tulajdonképpen használni!? Ez csak azért ütötte meg a fülem, mert ezek a manók évszakasztalra valók, és én a naiv gondolkodásmódommal azt hittem, hogy a szülők nagy része tudja mire is valók ezek. Ha maga soha nem is készített ilyeneket, az oviban vagy az iskolában láthatott évszak asztal manót.
A kisfiú fél óránként jött megnézni, hogy elvitték e a manócskát. A bolhapiac vége előtt úgy egy másfél órával, megint odajött és nagyon kétségbeesett, mert még nem gyűlt össze a zsebpénze, a vásár pedig a végéhez közeleg. Sajnáltam, mert nagyon vágyott a manóra, így engedtem az árából pár száz forintot.
Édesanyját is hívta, hogy kapott engedményt, de hát a zsebpénz nem volt annyi, így a manó maradt nálunk.
Már közeledett a piac vége elkezdtünk összepakolni, a levegő is hűlni kezdett. Egyszer csak egy csapat kislány odaszaladt az asztalunkhoz, és megnézték a manócska vajon meg van e még? Végül is jó kedélyűen ért véget a délután, ám egyszer csak nagy sírás törte meg beszélgetésünket. Eleinte nem nagyon figyeltünk oda, aztán megint jöttek a gyerekek megnézni a manócskát. Végül is kiderült, hogy a kisfiú sír olyan nagyon, mert vége a piacnak és nem vehette meg a csipkemanólányt. Siratta már egy ideje, a kis arca tiszta piros volt. Végül egy hirtelen indíttatástól vezérelve megfogtam a manót és odavittem neki. Annyira sajnáltam, hogy neki ajándékoztam. Valahogy úgy éreztem, hogy egy manó sem ér fel egy gyerek vágyakozó sírásával.
Ettől az anyukája nagyon mérges lett, mert kellemetlen helyzetbe hoztam ezzel. Természetesen nem fogadhatjuk el ajándékba!-mondta és odatette a manó árát. Nem értettem miért nem fogadhatja el a kisfiú ajándékba (nem is a szülő). Tudom, hogy vannak különbféle nevelési elvek... amibe valószínűleg ezzel belemásztam, de azt hiszem egyszer - egyszer lehet kivételt tenni. Olyan ritka az ember életében amikor csak úgy kap valakitől valamit, minden ünnep és érdek nélkül. Azért a pakolás végén oda,oda pillantottam a kisfiúra és csak megerősítette bennem, hogy minden rosszallás ellenére helyesen cselekedtem: picike kezéből egy kis bölcsőt formálva tartotta a manót és simogatta. Lehet, hogy leszidták aztán a szülei, de biztos, hogy a kicsi lelke nagyon boldog volt este mielőtt elaludt.
A tanúságot levontuk és mindenki ítélje meg a szitut saját látásmódja szerint.
Végezetül egy kedves versecske:
Jött Őszanyó hideg széllel
Jött Őszanyó
hideg széllel,
aranysárga
vízfestékkel,
sárgák lettek
a levelek,
fújtak, fújtak
őszi szelek.
Fújtak, fújtak
őszi szelek,
lehullottak
a levelek.
Ott vannak
a fák alatt.
Látod a sok
aranyat?
Szép őszi estét Nektek is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése