Filc kertünkben tovább nyílnak az aprócska tavaszi virágok. Noha az időjárás nehezen enged, a színes kavalkád felpezsdíti az ember szívét. A kis virágok most ismét ceruzababák kalapjain derítenek jókedvre. Ibolyácska, Kankalin és Hunyor került most a kollázsba és ami tényleg megkoronázta a napot, az a szikrázó napsütés volt, ami a fotózáshoz nagyon jól jött. Sajnos a kis ibolya elkészítéséhez nem volt pont ibolyakék színű filcem, de így is nagyon közel áll a szívemhez, hisz van a családunknak Ibolya nevű hölgytagja. És egyébként is nagyon kedves kis virág, ahogy megbújik a zöld fűrengetegben, nem hiába kapta a szerény jelzőt. Na és az illata! Páratlan és számomra nosztalgikus is. A gyerekkoromat juttatja eszembe. A kis falut ahonnan blogtársnőmmel együtt származunk, (Egyházasdengeleg) keresztül szeli a Bér patak. Ilyenkor tavasszal a patak partja hemzsegett az ibolyáktól. Hatalmas kék foltokban virítottak ki a fűből. Iskola után, mi lányok, minden délután találkoztunk, és elindultunk ibolyázni. A faluban megvoltak a nagy "ibolyázós" helyek, ahol 3-4 fős csoportokban ibolyáztunk. Otthon azután a kis ibolya csokrok még hosszú napokig illatoztak a kicsi üvegvázákban. Ó az a boldog gondtalan idő elszállt, de most kicsit megelevenedett a babák által.
Így most már hat grácia őrködik a ceruzahegyek felett.
És egy kis nosztalgikus versecske: Gyerünk ibolyázni!
Árnyas kertben fák tövében,
kis ibolya nő szerényen.
Illata a magasba száll,
hirdeti, hogy tavasz van már.
Sok ibolya terem nálunk,
gyertek, gyertek ibolyázzunk!
Leszakítunk minden szálat,
aki ügyes talál százat.
Kötünk csinos csokrocskákat,
hazavisszük jó anyánknak.
Hogy megörül meglátjátok!
Megéri fáradtságot!
(Osvát Erzsébet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése